Disszemináció-Rovinj

  1. július 16-22-ig az Erasmus program keretében ismét egy fantasztikus továbbképzésen vehettem részt Rovinjban, „Inkluzív nevelés és oktatás” címmel. A Gyermekek Házának két kiváló pedagógusa: Kókayné Lányi Marietta és Szabóné Vajna Kinga mentorok vezetésével.

Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget a tapasztalatszerzésre.

A továbbképzés folyamán találkozhattunk, ismerkedhettünk Erdélyből, Horvátországból és Olaszországból érkezett kollegákkal, velük beszélgetve, esetenként együtt dolgozva ismeretet szerezhettünk az ő tanítási módszereikről, oktatási rendszerükről is.

Fejlesztő- pedagógusként az inklúzió , az inkluzív nevelés elkötelezett híve vagyok. Kíváncsian vártam ezt a továbbképzést, hiszen az előadók iskolája, oktatási módszereik, szemléletük a méltányosságon alapuló, befogadó iskolai környezet kialakításának elméletével és gyakorlati módszereivel ismertetett meg.

Különösen tetszett és újdonság volt számomra a többszíntű intelligenciára épülő tanulásszervezés, amely az egyéni képességeket, erősségeket veszi figyelembe a differenciált tanulásszervezés során. A kooperatív technikák, a gyermekek aktivitására építő tanulásszervezés tudatosan háttérbe szorítja a kudarcokat, segíti az együttműködést, a tudásmegosztást,  egymás elfogadását, segítését, a környezet pozitív visszajelzésein, illetve az apró de gyakori sikereken keresztül ébreszti fel és tartja szinten a folyamatos tudásvágyat. Ennek következményeként nem csupán az új ismereteket sajátítják el a tanulók, de könnyen átélik közben az alkotás szépségét, dinamikusan fejlődnek a kognitív és értelmi képességek.

Új, legikább csapatépítő, közösségformáló és együttmöködést/elfogadást segítő játékok tanulására, tanításának kipróbálására volt lehetőségem játékosként és játékvezetőként, melyet be tudok építeni mindennapi munkám során a differenciált fejlesztő- órák tervezésébe és a fejlesztés menetébe. Az adott oktatási cél eléréséhez leginkább illő játékok, kooperatív technikák kiválasztására, gyűjtésére, megosztására is kaptunk ötleteket.

Mindezek mellet a továbbképzés a digitalis kompetencia fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetett, hiszen a játékok kiválasztása, megosztása a világhálón és elektronikus levelezési rendszerben történt. Bizonyos játékok/feladatok játszhatók/megoldhatók táblagépen és egyéb elektrotechnikai eszközökön is.

Összességében elmondható, hogy a tanfolyamon elsajátított módszerek, játékok inspirálnak arra, hogy fejlesztő-pedagógiai munkám során éljek az inkluzív nevelést elősegítő kooperatív módszerek, valamint a többszíntű intelligenciára épülő tanulásszervezés  nyújtotta tanulmányi előmenetelt is növelő hatékony lehetőségével.

Kászonyi Ildikó (fejlesztő- differenciáló pedagógus) – Fóti Fáy András Általános Iskola