Home » Budai Lívia

Szülők a Fáy suliért Alapítvány 18734854-1-13

Közelgő események

Nincsenek közelgő események

Kréta e-napló

e-ügyintézés

KÖNYVTÁR

Jelen vagyunk a jövőben

Budai Lívia

Budai Lívia vagyok, tanári diplomámat az egri Eszterházy Károly Egyetemen szereztem történelem és földrajz szakon, ezzel pedig gyermekkori álmom teljesült, hiszen már általános iskolás korom óta tudom, hogy tanítani szeretnék.

Tudatosan készültem erre a pályára, így már főiskolás éveim alatt is egy általános iskolában dolgoztam szülővárosomban, Jászberényben, ahol adminisztratív, majd napközis nevelői feladatokat láttam el. Az egyetemi képzés mellett munkát kaptam abban a jászberényi iskolában, ahol diákéveimet töltöttem, első évben negyedikes, majd első osztályos gyerekekkel foglalkoztam délutánonként.

2019 óta dolgozom a Fáy András Általános Iskolában. Délelőtt történelmet, földrajzot, illetve hon-és népismeretet tanítok a felső tagozatban, délután pedig az egyik második osztály napközis tanítója vagyok.

Az írás és olvasás elsajátítása mellett kiemelten fontosnak tartom, hogy a gyerekek már alsó tagozatban megismerkedjenek az angol nyelvvel játékosan és élményszerűen, mindezt anyanyelvi lektor segítségével a délutáni órákban.

Sokszínű munkakörömből adódóan több korosztállyal foglalkozom, de az első osztályba lépő kisdiákok érkezése számomra is egy izgalmas, örömteli pillanat.

Az iskolakezdés egy nagycsoportos óvodás életében fontos mérföldkő. Igyekszem a legnagyobb szeretettel és türelemmel segíteni, hogy az új környezet megismerését megkönnyítsem számukra. A délutáni foglalkozásokon vidám és otthonos légkört szeretnék kialakítani, ahová a gyerekek boldogan jönnek és jó élményekkel térnek haza.